2012. márc. 26. 8:56 - írta mcbasser
Dressed In Black
(Budapest)

Ének - Horváth Dániel
Screm - Xrated
Gitár . Piri Tamás
Gitár - Tagscherer István
Basszusgitár - Koroly-Nagy Máté
Szintetizátor - Zombori Tamás
Dob - Kovács Balázs

Biográfia: 
Egy együttes megalapítása, mindig örömmel, egyfajta kezdeti kalandvággyal és eufóriával járó történet, ám az idő mindig próbára teszi az alkotókat és meg kell szolgálni azért, hogy az ötletek ebben a világban is megszülethessenek, és testet ölthessenek. Habár az együttesük fiatalnak számít, ám mégis hosszú rögös út áll amögött, amíg eljutottak az együttes mai felállásáig és sikereihez. Talán egy könyv is megtelne a kezdeti hibáik és tévedéseik felsorolásával, és azzal hogy ezek a tapasztalatok, végül mégis hogyan segítették az előrejutásukat. 
Az együttes eddigi útjához és annak szellemiségéhez többen is csatlakoztak az idők során, mint alkotótársak és zenészek, majd mégis sokan elmaradtak közülük. 
A 2011-es év tekinthető a Dressed in Black együttes vízválasztójának. 
Megjelenik az együttes első bemutatkozó EP-je - A Tükrön Túl címmel - melyre a média is felfigyel (NeoFM; Kotakt Rádió; Motoroshang Rádió; Rádió 17). 
Az év folyamán Piri Tamás (gitáros) és Horváth Dániel (énekes) újraszervezik a csonka együttest és állhatatosságuknak és szerencséjüknek köszönhetően, végül igaz barátokra és zenésztársakra találnak Koroly-Nagy Máté (basszus); Tagscherer István (gitár); Xrated (screamer); Kovács Balázs (dob) és Zombori Tamás (billentyű) személyében. 
Az év végére elkezdik az új kislemezük (Land of the Dead) felvételeinek előkészületeit és a Közönség immáron a koncerteken is találkozhat a DIB „leányságával és legénységével”; egyedi alkotásaikkal és jellegzetesen hangulatos előadásmódjukkal. 

Az együttes zenéje, stílusát tekintve dark metál, mely melodikus death metál elemeket is felvonultat. A zenekar felállása ének szempontjából meglehetősen egyedi, hiszen az énekes fronton Horváth Dániel (Haldar San) mély, férfias baritonja mellett, egy igazi vadóc hölgy, Xrated hozza a karcos hörgős részeket, nem kis meglepetést okozva ezzel azoknak, akik először találkoznak a bandával. 
A zenéjüket a szövegközpontúság jellemzi és az a szándék, hogy mély, letisztult; gondolat és cselekvésébresztő szellemiséget közvetítsenek a Hallgatóság felé. 
Az együttes elsősorban, saját-számokat játszik, amelyeket a változatosság, a fülbemászó színes dallamvilág és a metál keménységének finom ötvözete jellemez. 
Alkotásaikat, koncertjeiket azok is élvezni fogják, akik mély tartalmakat és lelki feltöltődést keresnek és azok is, akik kikapcsolódásra vágynak. 

Az együttes tagjai jelenleg az új kislemez elkészítése mellett - melynek megjelentetését 2012 őszére tervezik - gőzerővel, azon fáradoznak, hogy minél több helyre eljusson zenéjük, és hogy egyre több és igényesebb bulit adhassanak a Közönségüknek.



2012. febr. 26. 20:10 - írta mcbasser

Az este harmadik fellépője a Dressed in Black (http://www.facebook.com/dressedinblackmusic)volt, akik rendesen "megtöltették" a nézőteret, de a színpadot is, mivel heten voltak, és így a látvány már önmagában felért egy színpadi showval. Jól láthatóan nem random módon öltöztek a tagok az estére, ami nagyon jól mutatott, (mondjuk kicsit hülyén nézett volna ki, ha nem feketében vannak ilyen névvel), az egyetlen rikító szín a zenekar hörgős lányának vörös haja haja volt.A zenekar szembefordult azzal a pár évvel ezelőtt még nagyon trendi megoldással, hogy a két énekes közül a lány angyali módon énekel, a fiú meg sátánian hörög, itt megfordultak a szerepek, nyilván a nyugaton újra reneszánszát élő feminista mozgalmak iránti tisztelettel ;)

Nos, amit korábban a saját számok élvezetének hiányáról mondtam, az itt egyáltalán nem állja meg a helyét, ugyanis a zenekar jól láthatóan örömmel nyomta a dalait, ami leginkább a banda férfi frontemberére volt jellemző: üdítő volt látni, hogy tudja és érzi, miről énekel, mert így én, mint néző is elhiszem, hogy itt valami fontos dologról van szó. Mindemellett a srác nagyon jó frontember volt, végig kommunikált mind a közönséggel, mind a zenekar többi tagjával - egyszerűen sütött a színpadról, hogy  a zenészek élvezik a dolgot (mondjuk a sokszor világfájdalmas szövegekkel ez kicsit diszharmonizált, de ez nem fontos). A látvány és a hangulat tehát rendben volt: szerencsére a zene is, ami a zenekar bevallása szerint dark metal - ez nyilván igaz is, mert sötét volt és metal ;) megjegyezhető énekdallamok, riffek, még a szövegek nagy része is érthető volt!

(forrás: http://rocktusablog.uw.hu/indexx.html)



2012. febr. 23. 22:28 - írta mcbasser

Tisztelt Olvasó!


Mindenek előtt hadd szögezzem le, hogy ez a memoár személyes tapasztalataim összessége, melyek az este folyamán némiképp megfakultak, így tekintsünk el a buli teljes lefestésével.

Inkább hagy invitáljalak be egy számodra még sohasem látott világba, az igazi színfalak mögé, az izzadságszagtól és cigarettafüsttől terhes levegőjű, életszagú Backstage poros kormos falai közé!




Elolvasom »



2012. febr. 21. 8:52 - írta mcbasser

 

Mindenki életében eljön az a perc, amikor dönteni kell! Dönteni, hogy az elágazás melyik ösvényén haladjon tovább. Ez éppúgy igaz az emberre, mint emberek csoportosulására. Most nálunk is eljött a perc, amikor nálunk hatalmasabb erők, határozzák meg a közös utat. Mert bizony kedves olvasó, most mi is válasz úthoz érkeztünk!

 

"Apró kezek és a hangok halkan megmondják,

Hogyan kell élni, kitől kell félni, de ők még nem tudják..."

 

 

(tovább is van)

 

Elolvasom »



2012. febr. 18. 9:06 - írta mcbasser

Tisztelt olvasó!

Engedje meg nekem mindenek előtt, hogy korra,vallási felekezetre, ízlésre és nemre való tekintet nélkül, úgy kezeljem szerény személyét, mintha már régóta lennénk szoros Barátok, ivócimborák. Mintha mindaz a rengeteg élmény, amit átéltem, és ide karcolok, az közös lenne, mintha kéz a kézben mentünk volna keresztül minden egyes pillanatán az életemnek. És mivel jó barátok sohasem magázódnak, kérem engedje meg nekem, hogy egyszerűen, tegezve szólítsam meg! Egyszóval: Szia!,

Ez a blog elsősorban témaorientációjában a Dressed In Black Zenekar tulajdona, és minden olyan zenekaré, akik egy-egy estén szűk barátságot kötöttek a fent említett életformával. Mindezek mellett az én tulajdonom is, így mindenkit előre figyelmeztetek, hogy minden elhangzott dolog, téma, és formaelem szubjektív okokból kerül ide, a zenekarral nem azonosítható, és emiatt a zenészekre semmilyen felelősség nem hárul!

Egy komoly oka van, amiért ez a blog elindul, szeretnénk első körben a szűk rajongói körrel, később az univerzum mintájára egyre táguló közösséggel megismertetni a zenekar tagjait, hitvallását, egy egy koncert élményeit a mi szemszögünkből, és persze szeretnénk teret adni az általunk a világot jelentő deszkákon megismert zenészeknek, hogy szemünk tükrében visszacsillanva megjelenjenek ezen a helyen!

Ezúton kívánok mindenkinek jó nézelődést, kellemetes perceket, és persze véleménynyilvánítási szabadságot!


Figyelmeztetés:

Ez az oldal nem minősül rajongói portálnak, semmilyen formában nem profitszerzés céljából jött létre, és a legtöbb tekintetben nem összeegyeztethető a hétköznapi értelemben vett ÉLET-tel!